Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program
R2 és M3 - Közös lépések a digitalizáció felé SKHU/1802/3.1/054
2021. májusában indult az INTERREG V-A Szlovákia–Magyarország Együttműködési Program keretén belül Nógrád vármegye keleti, valamint a losonci járás déli részén megvalósításra kerülő „Foglalkoztatási akcióterv az R2 és az M3 utak tengelye mentén – Irány egy új, határokon átnyúló észak–déli gazdaságfejlesztési tengely felé “programcsomag. Ez a határon átnyúló akcióterv öt projektet tartalmaz, amelyekben tizenegy Magyarországról és Szlovákiából származó partnerszervezet vesz részt.
A vállalkozói szektort támogató projektek közül a DIGI- „Közös lépések a digitalizáció felé” a végéhez ért, melynek vezető partnere a salgótarjáni üzemmel rendelkező FORT-BAU Zrt., szlovák partnerei két füleki székhelyű kis- és középvállalkozás: a TOOTH TOOLS s.r.o. és a FILLECK s.r.o. voltak.
A termelési hatékonyság növelése érdekében a FORT-BAU Zrt. egy teljesen automatizált PVC ablak- és ajtógyártó sort vásárolt meg, továbbá vállalta hat új munkahely létrehozását.
A losonci járásban működő, távközlési szolgáltatást nyújtó FILLECK s.r.o. szélessávú hozzáférési hálózattal le nem fedett optikai hálózatot épített ki Trebeľovce, Muľka, Rapovce, Kalonda, Mučín, Lipovany és Pleš településeken.
A TOOTH TOOLS s.r.o.-nak az új CNC vezérlésű gépbeszerzéssel sikerült rövidítenie a gyártási folyamatot, csökkenteni a hibaszázalékot, növelni a pontosságot, és hatékonyabbá tenni a termelést.
A projektet a FORT-BAU Zrt. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az Európai Unió társfinanszírozásában, 702 960 € összegben valósítja meg, melyből 421 776 € ERFA támogatás.
A projekt összköltsége: 991 660 €.
Kedvezményezett neve: Fort-Bau Zrt.
Projekt címe: „Fort-Bau Zrt. modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztése”
Szerződött támogatás összege: 290 420 907 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 70%
Projekt befejezési dátuma: 2023.11.03
Projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-1.2.1-21-2021-03149
A projekt európai uniós támogatásból valósult meg
Projekt tartalma:
A társaság Ruhagyári u.-i telephelyén megfelelő terület áll rendelkezésre további kapacitás fejlesztések létrehozására. Az épület egy régi ipari létesítmény, ami nem felel meg a kor energiahatékonysági követelményeinek és ebből adódóan az üzemeltetése rentábilisan nem megoldható.
Az épület több mint 40 éves , az akkori technológiával építve (tégla épület, nagy méretű szigeteletlen nyílászárók, szigeteletlen külső felületek).
Az épület földszintjén a műanyag nyílászáró üzemi, gyártási tevékenységek történnek, Itt találhatóak még szociális helyiségek ill. raktári területek. Az emeleti szinten az irodai személyzeti munkaterületek kerültek kialakításra.
Az épületben a fűtést egy régi Viessmann kazán biztosítja, nagy vízterű radiátor hőleadókkal. A belső elektromos hálózat szintén az épülettel egyidős. A lámpatestek részben hagyományos izzók, részben neon fénycsöves armatúrákkal biztosított.
Az energetikai fejlesztést követően az épület teljeskörű külső hőszigeteléssel kerül ellátásra. Ez mind a homlokzati falakat érinti mind a lapostetőt.
A belső fűtési rendszer cseréje is tervezve van, hatékony kondenzációs kazánnal és kis vízterű korszerű lemezradiátorokkal. A teljes elektromos belső hálózat cseréjét tervezi a társaság ami jelenti a villamos hálózat/kábelek cseréjét, szintenkénti szakaszolását, armatúrák és villamos szerelvények cseréjét (jellemzően energiatakarékos led fényforrások beépítését)
Az épület lapostetejére tervezve van egy 50 kWp teljesítményű napelemes rendszer kiépítése, ami a társaság villamos energia szükségletének kb 35 %-át fedezné.
A fejlesztések hatására az ingatlan üzemeltetési (fűtési, világítási) költségeinek jelentős csökkenése várható ill. az üzembiztonsága jelentősen növekedik.
Az energetikai fejlesztés hatására lehetősége nyílik a társaságnak bővíteni gyártási tevékenységét munkatársi létszámát és ezekből adódóan árbevételét.
Az energetikai fejlesztéssel, a fajlagos üzemeltetési és technológiai költségek csökkenésével a gyártási jövedelmezőség növekedni fog. A felszabaduló forrásokat a társaság gépparkjának ill, létszámának fejlesztésére tudja fordítani.
A projekt keretében összesen 3 db munkagép kerül beszerzésre az alábbiak szerint:
- 1 db CASE 695ST típusú új kotró-rakodógép
- 1 db CASE CX 26C típusú minikotró gép
- 1 db MANITOU MRT 1645 Vision forgóvázas teleszkópos rakodógép
A megvalósítási helyszín alkalmas, hogy használaton kívül a cég telephelyén, őrzött helyen kerüljenek elhelyezésre. A telephelyen saját garázsok is kialakításra kerültek. A fenti gépeket eddig szükség esetén bérelni volt szükséges. A kotró -rakodógép elengedhetetlen a munkáinkhoz, a minikotró géppel az árkok, vízelvezetők ásása válik könnyebbé. A teleszkópos rakodógépet nem csak anyagmozgatás terén tudjuk majd használni, hanem az egyes csarnok építések során az emelőkosár felhasználásával a magasabb részeken is könnyebben elvégezhetőek lesznek a munkák.
Kedvezményezett neve: Fort-Bau Építőipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Projekt címe: „Integrált vállalatirányítási rendszer bevezetése”
Szerződött támogatás összege: 7 969 340 Ft
Támogatás mértéke (%-ban): 40%
Projekt befejezési dátuma: 2022.09.30.
Projekt azonosító száma: GINOP-3.2.2-8-2-4-16-2020-02014
Projekt tartalma:
Az integrált vállalatirányítási rendszer bevezetésének célja a társaság ügyfelei részéről történő minőségi szolgáltatásnyújtás. A vállalat építőipari, műanyag nyílászáró gyártás és szálloda üzemeltetési tevékenysége során az ügyfelek igényeinek kielégítésére tud minőségi időt szánni, a felesleges adminisztráció helyett. A gyártási tevékenységgel kapcsolatban a beszerzések és készletnyilvántartások kezelése, figyelése egyszerűsödik. A rendszer bevezetésével a társaság részére könnyebbé válik egyes termékek és szolgáltatások önköltségének megállapítása, az egyedi árak meghatározása, kedvezmények biztosítása, valamint rentábilisabb működést tud biztosítani a közösen használt platform. A rendszer segítséget nyújt a vezetői információk megszerzésében, a döntések előkészítésében. A beruházással költséghatékonyabb működést tudunk előidézni, átláthatóbbá teszi a társaság helyzetét.
Bevezetésre kerülő modulok, a keretrendszeren felül:
- Vállalati CRM, értékesítési terület
- Humán erőforrás menedzsment és bérszámfejtés
- Kontrolling és döntéstámogatás
- Beszerzési, logisztikai terület
- Táv és csoportmunka támogatás
- Pénzügy, számvitel terület
- Elektronikus iratkezelési megoldás
A komplex fejlesztés megvalósításának hatására cégünk jövedelmezősége és munkahelymegtartó képessége is javul.
Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program
R2 és M3 - Közös lépések a digitalizáció felé SKHU/1802/3.1/054 - II. rész
Projekthez kapcsolódó beszerzést ide kattintva érheti el!
A FORT-BAU Zrt. sikeres pályázatot nyújtott be az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül a „Between R2 and M3 Toward a new cross-border north-south economic development axis” az R2 és M3 autópályák közötti térséget magában foglaló észak- déli gazdaságfejlesztési tengely kialakításának elindítására, a Területi Foglalkoztatási Akcióterv (TAPE) keretén belül.
A vállalkozás által megvalósításra kerülő DIGI projekt fő célja a foglalkoztatási helyzet javítása a nógrádi és besztercebányai régiókban. A termelési hatékonyság növelése érdekében a FORT-BAU Zrt. egy automatizált nyílászáró-gyártó gépsort kíván majd üzembe helyezni, melynek beszerzése folyamatban van.
Az új gyártósor elindításával 6 új munkahely létrehozását vállalja a cég. A FORT-BAU Zrt. a projekt vezető kedvezményezettje, szlovák partnerei pedig két füleki székhelyű kis- és középvállalkozás: a TOOTH TOOLS s.r.o. és a FILLECK s.r.o.
A projektet a FORT-BAU Zrt. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az Európai Unió társfinanszírozásában, 702 960 € összegben valósítja meg, melyből 421 776 € ERFA támogatás.
A projekt összköltsége: 991 660 €.
Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program
R2 és M3 - Közös lépések a digitalizáció felé SKHU/1802/3.1/054 - I. rész
A DIGI pályázat elsődleges célja a határtérségben történő digitalizáció növelése. A salgótarjáni üzemmel rendelkező FORT-BAU Zrt. a projekt vezető kedvezményezettje, szlovák partnerei pedig két füleki székhelyű kis- és középvállalkozás: a TOOTH TOOLS s.r.o. és a FILLECK s.r.o.
A kedvezményezettek a TAPE „BETWEEN R2 AND R3” területi akcióterv keretében vállalták az együttműködést, melynek célja a foglalkoztatási helyzet javítása a nógrádi és besztercebányai régiókban. A termelési hatékonyság növelése érdekében a FORT-BAU Zrt. egy automatizált nyílászáró-gyártó gépsort szerez be és 6 új munkahely létrehozását vállalja.
A FORT-BAU Zrt. egy teljesen automatizált PVC ablak- és ajtógyártó sort vásárol meg, mely a következő fő részekből áll: SMC 320 profilmegmunkáló és vágóközpont, SSL 1 hegesztő és 2 tengelyes tisztító gép, Visual Window gyártásvezérlő szoftver (+ fűrészelés, marás, beállítás, csavarozás, hegesztés, illesztés, üvegezés, továbbító egységek).
A TOOTH TOOLS s.r.o. célja az új CNC vezérlésű gépbeszerzéssel a gyártási folyamat lerövidítése, a pontosság növelése, a hibaszázalék csökkentése és a termelés növelése. A losonci járásban működő, távközlési szolgáltatást nyújtó FILLECK s.r.o. szélessávú hozzáférési hálózattal le nem fedett optikai hálózatot tervez kiépíteni Trebeľovce, Muľka, Rapovce, Kalonda, Mučín, Lipovany és Pleš településeken.
A projektet a FORT-BAU Zrt. az Európai Regionális Fejlesztési Alapból az Európai Unió társfinanszírozásában, 702.960 € összegben valósítja meg, melyből 421.776 € ERFA támogatás.
Projekt címe: „Komplex fejlesztés a FORT-BAU Zrt.-nél”
Szerződött támogatás összege: 67 803 177 Ft.
Támogatás mértéke (%-ban): 70%
A projekt tartalmának bemutatása:
Projekt befejezési dátuma: 2022.02.23
Projekt azonosító száma: GINOP-1.2.8-20-2020-02103
Projekt tartalma:
A projektünk legnagyobb mértékben a 41.20 – Lakó- és nem lakó épület építése tevékenységünket érinti, ahol infrastrukturális beruházások mellett új munkagépek beszerzésével kapacitásbővítés valósul meg. A beszerzendő gépeket eddig szükség esetén béreltük. A saját gépekkel elkerülhetjük a várakozásokat, csökken az ügyintézési határidő. A kézierő helyett, gyorsítani tudjuk a munkavégzést. Kevesebb idő alatt több munkát tudunk elvégezni, csökken a projektek átfutási ideje, így több munkát is tudunk vállalni ugyanannyi idő alatt. A liftek beszerelése segíti az alapanyag raktározást, megkönnyíti a szállítást. Az egyes új gépek használatához szükség van szakavatott munkaerőre, mellyel rendelkezünk. A berendezések további munkát generálnak, így a már meglévő munkavállalóknak tudunk biztos állást biztosítani, vagy akár további létszám növekedést is elérni. Az új munkatársak számára informatikai beruházást is megvalósítunk a projekt keretében, valamint igénybe veszünk két típusú tanácsadói szolgáltatást:- Szervezeti struktúra és tevékenységek/folyamatok optimalizálása
-Stratégiai és üzleti tervezés
A komplex fejlesztés megvalósításának hatására cégünk jövedelmezősége és munkahelymegtartó képessége is javul.
Projekt azonosítója: ÉMOP-2.2.1-12-2012-0013
Projekt neve: Hotel Hollókő, 4 csillagos wellness szálloda építése
Projektmegvalósítás ideje: 2013.12.27 – 2015.12.15.
Az Európai Unió és a Magyar Állam által nyújtott támogatás összege: 496.774.469,- forint
Projekt leírása:
A projekt létrehozásának célja, hogy a településre jellemző gazdag és sokrétű természeti és környezeti adottságokra és történelmi emlékanyagára alapozva egy korszerű infrastruktúrával és magas minőségi színvonalú turisztikai szolgáltatásokkal rendelkező 4 csillagos komplex szálloda kerüljön felépítésre.
A fejlesztés minden korosztály részére elérhető. A projekt keretében 67 (ebből 2 akadálymentesített) szoba, 2 konferenciaterem, 160 fős étterem és 35 fő befogadására alkalmas spa részleg kerül kialakításra.
Kedvezményezett neve és elérhetősége:
Fort-Bau Therm Kft.
1074 Budapest, Dohány u. 29.
3100 Salgótarján, Állomás út 5.
E-mail: fortbautherm@fortbautherm.hu
www.fortbautherm.hu
Közreműködő szervezet neve és elérhetősége:
NORDA Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
3525 Miskolc, Széchenyi István utca 107.
Telefon: 36-46/504-460
E-mail: norda@norda.hu
www.norda.hu
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
1077 Budapest, Wesselényi u. 20-22.
www.nfu.hu
2022 - FORT-BAU Építőipari, Kereskedelmi
és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Székhely: 1074 Budapest, Dohány u. 29.
Telephely: 3100 Salgótarján, Ruhagyári út 32. (Központ, üzem)
Cégjegyzékszám: 01-10-140991
Adószám: 28763291-2-42
Impresszum
Adatkezelés